Tanuláskontroll és gyermekagykontroll
Segíthetünk a felnőtteknek és a gyerekeknek a hatékonyabb, gyorsabb tanulásban ⇒ Tanuláskontroll, Gyermekagykontroll.
Kapcsolat
  •   Magda Katalin: +36 30 903 1468
Bővebben

Tapasztalatok, sikerek

GYERMEKAGYKONTROLL

  • ...egy sokkal vidámabb, kevésbé stresszes ember lettem.

    Kedves Kati néni!

    Marci vagyok, aki elvégezte Önnél a gyermekagykontroll-tanfolyamot, majd a Tanuláskontroll középiskolásoknak c. tanfolyamot is.
    Óriási köszönetet szeretnék mondani, hogy átadta nekem ezt a fantasztikus tudást.
    Az agykontroll alkalmazása már a nyár folyamán is rengeteget segített. Az agykontroll segítségével sikerült megszabadulnom egy csomó felesleges kilótól. Már 2 hónapja evezek és nagyon szeretem, ráadásul még ott is használom az agykontrollt.
    Az agykontroll után egy teljes belső átalakulás is megtörtént, mert egy sokkal vidámabb, kevésbé stresszes ember lettem. Sajnos a múlt hét folyamán zúzódás érte a kezemet, viszont szerencsére gyorsan gyógyul, természetesen ez is az agykontroll miatt van.
    Elkezdődött a tanév, ám ez a tanév máshogy kezdődött, mint a többi. Ezt a tanévet már az agykontrollnak tudásával, új iskolában és új közösségben kezdtem. Jelenleg az ELTE Trefort Gimnáziumba járok és kiderült, hogy az osztályomban nem én vagyok az egyedüli, aki agykontroll tanfolyamot végzett.
    Mivel ez már gimnázium, ráadásul egy elit gimnázium, többet kell tanulni itt, mint az általános iskolában. Amikor tanulok mindig összeteszem három ujjam. Ez is megkönnyíti a tanulást. Ami még szintén megkönnyíti, hogy mindig pozitívan állok a tanulásnak.
    Reggelente, iskolába menet mindig elmegyek amellett az épület mellett, ahol ön az agykontroll tanfolyamot tartotta. Hihetetlen boldogság szokott eltölteni és ez is segít, hogy boldogabban induljon a napom.
    Még egyszer köszönök mindent, és remélem még találkozunk!

  • Marci
  • ...a gyerekeim felsőfokban beszélnek Rólad

    Szia Kati!

    Először is szeretném elmondani, mekkora sikere volt a tanfolyamodnak! A gyerekeim felsőfokban beszélnek Rólad, érdekesnek, hasznosnak, izgalmasnak találták az agykontrollt. Már nem is számolom hány ötöst szereztek azóta... Szeretettel gratulálok!

  • Timi
  • ... A 3 ujj technika segítségével csak *5-ös dolgozatokat írok!

    Szia Kati!

    Egy hete voltam nálad agykontrollon és azóta én és az anyukám ( Ő is volt már agykontrollon) egyfolytában a 3 ujj technikát használjuk!
    A macskám műtéte előtt nem találtuk az állatorvosi kiskönyvét. Eszünkbe is jutott , hogy most már könnyedén meg tudjuk találni a dolgokat!
    Anya és én egyszerre tettük össze a 3 ujjunkat , és mindkettőnknek olyan érzése támadt , hogy be kell mennünk a nappaliba. Így is tettünk és nekem megakadt a szemem az egyik régi kis játék kosaramon , odamentem és megláttam a kiskönyvet! Csodálatos!
    A memóriafogast már kívülről fújom!
    Az összes technikát amit tanultam használom! A 3 ujj technika segítségével csak *5-ös dolgozatokat írok!
    Nagyon Köszönök mindent amit megtanítottál!

  • Léna
  • ...visszakaptam a szabadidőmet és az önbizalmamat!

    Kedves Kati néni!
    Januárban végeztem el a tanfolyamot Budapesten, és szeretném megosztani sikereimet:
    Rendszeresen relaxálok, naponta egyszer minimum, de hétvégén vagy ha időm engedi, akkor többször is. Próbálok minden tanult technikát alkalmazni. Az iskolában az órákat mindig 3 ujjal hallgatom végig, így sokszor akár az óra előtti szünet is elég arra, hogy felkészüljek a dolgozatra. Az elmetükre technikát is napi szinten alkalmazom és sokkal jobban figyelek arra, hogy pozitívan gondolkozzak. A fájdalomcsillapító technika is teljesen jól bevált.
    Az első pozitív visszajelzés a tanfolyam elvégzése után egy héttel jelentkezett. Volt egy szemölcs a homlokomon, amivel semmit sem tudtunk kezdeni és nagyon zavart (már ott tartottunk, hogy levetetjük, mert egyre csak rosszabbodott). Elmetükre technikával programoztam, és pár nappal később azt vettem észre, hogy elkezd csökkenni a mérete és mostanra már tényleg csak alig látszik. Nagyon megörültem, hiszen mindig szégyenkeztem miatta.
    Február közepén sajnos bekerültem a kórházba. Miközben bent feküdtem eléggé belázasodtam, de a fájdalomcsillapítót nem tudták beadni, mert mindent kihánytam. Megpróbáltam én levinni a lázamat.. És sikerült!
    A sok hiányzásom miatt rengeteg lemaradásom lett, de szinte mindenből témazárót írtunk. Most nagyon jól jött a 3ujj technika, ugyanis csak annyi időm maradt, hogy másnapra 2-szer, 3-szor elolvassam, megértsem és megtanuljam az egész fejezetet az adott tantárgyból. Hát nekem ez olyan jól sikerült, hogy 5-öst írtam mindenből, ráadásul még külön ki is emelték a dolgozataimat, mert az enyém lett a legjobb az osztályban. :)
    Azt hiszem a legnagyobb megdöbbenés folyamatosan a szüleimet éri. Már sikerült is rávennem őket egy nyári tanfolyam elvégzésére. Az osztálytársaim is elég féltékenyek rám, a fele annyi idő alatt elért dupla olyan hatékony tanulásért. Régebben szinte mindennapos volt a hajnalig tartó tanulás, ezért szeretném megköszönni, hogy visszakaptam a szabadidőmet és legfőképpen az önbizalmamat!

  • Anetta 14 éves
  • ...szuper gyerek tanfolyam

    Kedves Katalin! A hétvégi gyerektanfolyam szuper volt! Dóri sokkal jobban alszik, azóta kevésbé szorong az iskola miatt, és az eddig elnyúló leckeírás is igen-igen lerövidült már a tegnapi napon! Remélem, így folytatódik majd! Köszönöm!

  • Iharos Zsuzsa
  • ...A lovaglásnál folyamatosan "üzenetet küldött" a lónak, pozitív mondatokat, gondolatokat közölt vele magában.

    Kedves Katika!
    Azért írok most Neked, hogy hálámat fejezzem ki és köszönetet mondjak a május végi, Debrecenben tartott agykontroll-tanfolyam kapcsán:
    Tíz éves kislányom Lili elsősorban a lovaglás miatt akart részt venni a tanfolyamodon, hogy egyre bátrabb legyen a vágtázás és az akadályversenyek előtt, ill. közben, tudjon kommunikálni a lóval, irányítása alatt tudja tartani a lovat.
    Amikor hazajött a tanfolyamról, még aznap este és azóta is majdnem minden este meditál, magától!!! Kipihenten ébred! :)
    Összeírta a céljait, pontokba szedte, kitette az íróasztalára.
    Még június elején (iskolaidőben) egy előadást tartott az osztályuk, amin Lili is verset mondott. Korábban nagyon izgult mindig, halkan, "gyorsan" lezavarta a verset, de most!!!!! - A legtöbb gyerek belesült a mondanivalójába, hiszen érthető, rengeteg szülő előtt kellett szerepelniük. De Lili hangosan, érthetően, tagoltan, artikulálva, kezével is kifejezve mondta el a megtanultakat, el voltam ájulva!!!!
    A lovaglásnál: folyamatosan "üzenetet küldött" a lónak, pozitív mondatokat, gondolatokat közölt vele magában. Látta maga előtt a sikeres feladat végrehajtását előre!!!
    Nagyon örülünk ennek a változásnak, a legnagyobb öröm az lenne, ha iskolai tantárgyként is bevezetnék az agykontroll tanítását, megismerését.
    Nagy köszönettel:

  • Egy hálás anyuka :)
  • ... szétszórt és változó teljesítményt nyújtó gyermekem teljesen megváltozott

    Marci fiam 8 éves korában végezte el a gyermekagykontrollt Magda Katalinnál. A szétszórt és változó teljesítményt nyújtó gyermekem teljesen megváltozott. A tanítónéni a következő fogadóórán megkérdezte: "Mit csináltál a fiaddal? Mintha kicserélték volna!" Az évek során az agykontroll-technikák a mindennapjai részévé váltak. Elvégezte a Tanuláskontrollt is Magda Katalinnál, ami további segítséget nyújtott a tanuláshoz. A középiskolában rácsodálkoztak a tanárok a sajátos vázlatkészítési módszereire - elmetérképet készített a magyarázat közben. Két évben is bejutott az OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Vetélkedő) országos döntőjébe és ma a Semmelweis Orvostudományi Egyetem négyes átlagú, másodéves hallgatója. Hálás vagyok, köszönöm és mindenkinek ajánlom!

  • Sz. Mónika
  • ... az ötödik osztály volt eddig elvileg a legnehezebb. De nem Nekik!

    Kedves Kati!
    Ötödikes ikreim Anna és Áron még soha nem voltak kitűnők,de most igen! Februárban voltak Nálad agykontroll-tanfolyamon,és lelkesen használták a tanultakat. Mesélted nekik, hogy volt olyan tanítványod, aki írt magának egy bizonyítványt, és négy tantárgyhoz még egy dicséretet is. Anna pontosan így csinálta és kitette az íróasztala közelébe, hogy gyakran lássa. Bár csak háromból kapott dicséretet, de mindannyian nagyon boldogok voltunk, hisz mint említettem, sose voltak eddig kitűnők, és az ötödik osztály volt eddig elvileg a legnehezebb. De nem Nekik! Hálásan köszönjük,és mennek Hozzád a Tanuláskontroll tanfolyamodra is! :)

  • Egy boldog anyuka
  • ... hihetetlen változáson ment keresztül, bátrabb és magabiztosabb lett

    Bence fiúnk szeretett volna megtanulni lovagolni, de félt a lovaktól. Minden edzésről sírva jött haza, hogy neki nem megy. A júliusban elvégzett Gyermekagykontroll tanfolyam elvégzése után hihetetlen változáson ment keresztül, bátrabb és magabiztosabb lett, és ma már lovat ugrat. Köszönjük Magda Katalinnak.

  • Hajni és Zoli
  • ... rendszeresen helyezéseket érnek el a lányok

    Két kislányom Magda Katánál végzett Gyermekagykontrollt. Az egyikük 12 éves kiskamasz volt, amikor elvégezte. Végső elkeseredésemben vittem el a tanfolyamra. Teljes önbizalomhiányban szenvedett, az iskolában nem érezte jól magát, otthon kibírhatatlan, kötekedő, szófogadatlan volt. Miután elvégezte a kurzust, kitartóan alkalmazta a technikákat. Kb. 2 hónap elteltével az egész életünk megváltozott. Azóta is folyamatosan használja az agykontrollt. Ma egy teljesen boldog, kiegyensúlyozott, sikeres 15 éves kamaszlány. A kisebbik lányom kb. 8 éves volt, amikor elvégezte a tanfolyamot, most 10. Azóta ők ketten együtt megtanítottak a technikákra, amelyeket alkalmazunk. Betegségek idején mindig meg szoktuk magunkat „védeni”, és ha a környezetünkben sokan betegek is, mi egészségesek maradunk. Azóta mi csak pozitív mondatokat használunk. A szerencse is mellénk szegődött, rendszeresen helyezéseket érnek el a lányok, ha iskolai versenyeken, illetve pályázatokon elindulnak. Ők akarták, hogy én eljöjjek a felnőtt tanfolyamra, és örülök, hogy itt lehetek

  • Dóri
  • ... egy működő eszközt kapott a kezébe

    Kedves Kati! Brigi lányom tegnap és ma volt nálad gyerek agykontrollon, a kis lelkes, tudod. Ma hazajött, és az egy hete elveszettnek hitt diákigazolványát agykontroll technikával megtalálta pár perc alatt. Egy nagyon trükkös helyen bújt meg, ahol már korábban is kereste, de nem találta meg!!!!! megkímélte ezzel anyukáját rengeteg utánajárástól és talán költségektől is, amibe az új diák került volna. Bevallom őszintén, 50-50%-os esélyekkel neveztem be a lányomat a tanfolyamra, de minden elképzelésemet túlszárnyalta a kislány a lelkesedésével és a sikereivel. Mélyen megérintette ez a tudás, egy működő eszközt kapott a kezébe, amit használni képes, ami teljesen az övé máris, és én nagyon örülök ennek, úgy érzem, sok problémánk fog megoldódni, szertefoszlani ezzel a technikával, és nagyon bízom benne, hogy a lelkesedés egy életre szól. Nagyon örülök, hogy megtaláltalak téged Briginek. Sok szeretettel:

  • Éva
  • ...kijutok az Olimpiára!

    Pázmándi Dominik hét évesen végezte el először a gyermekagykontroll-tanfolyamot Magda Katinál, majd többször megismételte. 9 éves kora óta atletizál. Az Elmetükre technika használata és természetesen a sok edzés meghozta gyümölcsét. 2015 júniusában Dominik magasugrásban egyéni és országos csúcsot döntött a 194 cm-es ugrásával, és ezzel tizenöt évesen megnyerte az Országos Diákolimpiát.
    VÁGY-HIT-ELVÁRÁS? IGEN!!! Dominik ugyanis hónapok óta ezt hajtja: kijutok az Olimpiára!
    S jött az új cél: "Megugrom a két métert!" A 2016. évi Fedett Pályás Atlétikai Bajnokságon a 205 cm-es ugrásával ezt a célját is sikerült elérnie. Ez az eredmény viszont "sokkal messzebbre is repítheti", hiszen ezzel az ugrásával kvalifikálta magát az Ifjúsági Európa Bajnokságra, s még nincs 16 éves!

  • Nagyon sokat segített a tanulásban a három ujj és a memória fogas

    Kedves Kati!
    Decemberben voltam nálad agykontroll tanfolyamon. Kitartóan csináltam a gyakorlatokat amiket megtanultunk. Az eredménye pedig meg is lett.
    A jegyeim javulnak, a sport jobban megy, és én is sokkal jobban érzem magam. Nagyon sokat segített a tanulásban a három ujj, és a memória fogas.
    Tényleg úgy is érzem magam, mint akit kicseréltek. Mások is észrevették. Sokkal nyugodtabb és vidámabb vagyok.
    Nagyon sokat segített a tanfolyam, megyek hozzád a Tanuláskontrollra is, már alig várom!

  • L. Petra, Szolnok
  • ...mire lerajzolta a verset, meg is tanulta

    Kedves Kati!
    Nikike mire lerajzolta a verset, meg is tanulta. Pedig még csak első osztályos!

  • Egy lelkes anyuka
  • ...Nagyon jó ez az agykontroll!!!!

    Kedves Kati néni!
    Nagyon jó ez az agykontroll!!!!
    1. Megtanultam bógnizni (tornamutatvány)
    2. 5*-ös dolgozatot írtam 3ujj technikával
    3. Az ébredéstechnika segítségével mindig hétkor kelek
    4. Könnyebben tanulok verset
    5. Felkészültem a röpdogára
    6. A fellépésen nyugodt voltam
    7. Memóriafogassal mindent megjegyzek

  • Sz. Dorka 3. o.
  • ... A technikát alkalmazva hibátlan 5-ös dolgozatot írtam.

    Kedves Kati!
    Először használtam a 3 ujj technikát. A fizikát is ezzel tanultam. Sosem volt még 4-esnél jobb jegyem belőle. A technikát alkalmazva hibátlan 5-ös dolgozatot írtam. A dologban a legjobb az, hogy témazáróról van szó.

  • Tóth Dávid 8./C
  • ... teljesen egészséges vagyok. Még egy kis megfázásom sem volt

    Kedves Kati!
    Rendszeresen gyakorlom a különböző technikákat. Igaz, hogy relaxálni napjában csak egyszer szoktam, de én ezt elégnek érzem. A kedvenc technikám a 3 ujj technika. Dolgozatoknál, felelésnél nagyon jól beválik. Rájöttem, hogy miért nem sikerült eddig elérnem a jobb eredményeket. Az önkorlátozó gondolataim miatt. Ezeket gyorsan törlöm és azóta a jegyeim is javultak a suliban. Arra is rájöttem, hogy csak akarni és hinni kell a kitűzött cél elérésében. Így minden úgy sül el, ahogy én akarom. Most, év végén például minden tárgyból, amiből kétesre álltam, a jobb jegyet adták. Mióta rendszeresen programozom, hogy: "Egészséges vagyok! Immun-rendszerem tökéletesen működik!", teljesen egészséges vagyok. Még egy kis megfázásom sem volt.

  • Papp Ildikó 6. o
  • ... második lettem a Budapest bajnokságon és megnyertem a rangsor-versenyt

    Kedves Kati!
    Már 4 éve judozok versenyszerűen nagyobb sikerek nélkül. A tanfolyam után az elmetükre-technikával kezdtem sportsikereimet programozni. Két hét múlva második lettem a Budapest bajnokságon és megnyertem a rangsor-versenyt, sőt még a Magyar bajnokságra is bejutottam.

  • Ruisz Gyuri 6. o.
  • ... nagyon jó volt, sokat használt, szinte az összes technikát használom amit ott tanultunk.

    Kedves Kati!
    Pogácsás Huba vagyok, Budapesten voltam nálad gyermekagykontroll-tanfolyamon.
    Nagyon jó volt, sokat használt, szinte az összes technikát használom amit ott tanultunk.
    A három ujj és a titkos üzenet a kedvenceim, igyekszem mindennap használni a technikákat.
    Amiért én elmentem a tanfolyamra az a tanulás miatt volt leginkább, hogy gyorsabban, könnyebben, stresszmentesen tudjak tanulni. Sikerült is! Nagyon szépen köszönöm!

  • Pogácsás Huba
  • ... 8 perc alatt megtanultam a 10 versszakos verset.

    Kedves Kati néni!
    Papp Milán vagyok, a Puskás Akadémián focizok. Voltam nálad nyáron Balatonföldváron tanfolyamon. Egy sikert szeretnék közölni: Holnapra meg kellett tanulnom egy hosszú verset és én még reggel nem tudtam belőle semmit. Most délután elővettem a rajzolós verstanulós technikát és 8 perc alatt megtanultam a 10 versszakos verset. Köszönöm szépen, hogy megtanítottál erre.

  • Papp Milán
  • ... nehézségeket okozó matekban bekövetkezett a változás

    Kedves Katalin!
    Virág lányom az őszi szünetben volt nálad agykontrollon. Szeretném megosztani örömünket, miszerint abban a bizonyoson nehézségeket okozó matekban bekövetkezett a változás.....,megszületett a várva várt 5-s!!!!!!!Hálás köszönet.....,további sikeres tanítást!

  • Hegedűs család
  • ... az én életemet az agykontroll és a pozitív gondolkodás jobbá tette

    2005-ben végeztem a gyerekagykontroll-tanfolyamot, ami az életemet jelentősen megváltoztatta. Az oktató, Magda Katalin a háromujj-technika megtanítása után elmesélte, hogy volt olyan diák, aki a bukás szélén állt, s a következő tanévben ötös tanuló lett. Én addig is kitűnő tanuló voltam, így kíváncsi lettem, hogy engem hová tud fejleszteni ez a módszer. Azóta rájöttem. Középiskolában rengeteg versenyt nyertem, a történelem OKTV-n 6. lettem, az agykontroll és a villámolvasás segítségével. A versenyre több mint ezer oldal történelmet jegyeztem meg a villámolvasás segítségével. Ha kérdeztek valamit, pontosan láttam magam előtt az adott sorokat, és el tudtam olvasni a válaszokat. Ám ez csak egy a megszámolhatatlanul sok siker közül. Jelenleg a SZTE Gyógyszerésztudományi Karán tanulok és a legutóbbi átlagom 5,17 lett. (ez a kredit rendszer miatt lehetséges, mivel sok éve kitűnő vagyok) Az agykontroll nem csak a tanulásban segített, hanem az élet szinte minden területén. Egyszer, több, mint 500.000 Ft kedvezménnyel tudtunk autót venni a rendszeres programozás segítségével. Egy ideje programozom, hogy javuljon anyagi helyzetem: megduplázták az ösztöndíjam! Remélem minél többen elvégzik már gyerekkorukban az agykontrollt, mert az én életemet az agykontroll és a pozitív gondolkodás jobbá tette. Köszönöm!

  • Tóth Barbara Éva (Szolnok)
  • ... fél dioptriát javult a szemem, mert használtam az elmetükrét.

    Kedves Kati! 13 éves múltam, 1 éve végeztem a tanfolyamot, azóta fél dioptriát javult a szemem, mert használtam az elmetükrét.

  • F. Viktor 8. o.
  • ... élveztem az iskolát. A szüleim nem hittek a szemüknek

    Kedves Kati! Én egy zárkózott lány vagyok. Nem gondoltam volna, hogy egyszer elvégzem az agykontrollt. Amikor 8. osztály végén elvégeztem, teljesen megváltozott a gondolkodásmódom, pozitív lettem. Még 2 hét volt az új iskoláig. Programoztam az osztálytársaimat, legyenek rendesek, befogadóak, szeressenek. Elkövetkezett az iskola napja. Egyedül ültem, fél óra múlva 2 lánnyal összebarátkoztam, sőt 2 nap múlva a tanulók nagy része ismerte a nevem. A fiúk sem csúfoltak. Élveztem az iskolát. A szüleim nem hittek a szemüknek. Anyu mindennap azt mondta: "Lányom, büszke vagyok rád!" A tesitanárunk nagyon szigorúnak tűnt az első nap. Én asztmás vagyok és féltem, hogy a tanár nem érti meg. Három napig programoztam, üzenetet küldtem. A tanár megértette a betegségemet. Nagyon rendesen fogadta.

  • Szedlacsek Katalin 8. o.
  • ... aranyérmesek lettünk. Használtam az elmetükre-technikát!

    Szia Kati! Karate világbajnokságon a 12-15 évesek korcsoportjában csapatban aranyérmesek lettünk. Használtam az elmetükre-technikát!

  • Petrikó Ancsa, 7. b
  • ... 3 tantárgyat 30 perc alatt megtanultam.

    Kedves Kati! Egyik nap sok volt a leckém és úgy éreztem, hogy nem érek a végére. Ekkor használtam a háromujj-technikát használtam és 3 tantárgyat 30 perc alatt megtanultam. Az iskolában pedig úgy éreztem, hogy jól megy, töriből 5-ös lett a dolgozatom.

  • Láng Gábor 7. o.
  • ... töriből 5-öst szereztem, pedig 3-as voltam.

    A háromujj-technikával jobban megtanulom a leckét, pl. töriből 5-öst szereztem, pedig 3-as voltam.

  • Mihály Tünde
  • ... Tanulás előtt megcsináltam a frissességkontrollt és sokkal frissebben tanultam.

    Kedves Kati! Kiskőrösön az első agykontroll tanfolyamom első napján, este beprogramoztam, hogy 7:50-kor ébredjek és reggel 1 perccel később ébredtem fel. Tanulás előtt megcsináltam a frissességkontrollt és sokkal frissebben tanultam.

  • Pethő Ákos 7. o.
  • ... Sokkal rövidebb lett a tanulásra szánt időm

    Miután én is elvégeztem az agykontrollt, sikereket értem el a tanulásban. Sokkal rövidebb lett a tanulásra szánt időm. Szerintem nagyon hasznos a tanfolyam.

  • Ágoston Dóra
  • ... nagyon jól tudtam az anyagot és a házim is hibátlan lett

    Kedves Kati! Egy nap nagyon későn értem haza a családommal, kb. 10 órára. Elkezdtem sírni. Nagyon féltem, hogy nem tudom majd másnapra megtanulni az anyagot. Ekkor eszembe jutott a háromujj-technika. Lementem szintemre, majd vissza és 30 perc alatt megtanultam 2 anyagot és 1 házit is megoldottam. Így nyugodtan feküdtem le aludni. Másnap nagyon jól tudtam az anyagot és a házim is hibátlan lett.

  • Poór Anett 8. o.
  • ... nagyon jól tudtam az anyagot és a házim is hibátlan lett

    Dolgozatírásnál összetettem a 3 ujjam, és már nem izgultam. Verset mindig rajzolva tanulok, és mindig ötös lesz. Elveszett az egyik könyvem és megtaláltam 3 ujj technikával.

  • Nagy Olívia 7. osztály
  • ...tanulási időm felére csökkent

    Mióta a háromujj-technikát használom, tanulási időm felére csökkent

  • Fodor Attila, 6. o.
  • ...sokkal jobbak a megérzéseim.

    Minden éjjel álmodok. Sokkal jobbak a megérzéseim. Amióta az elmetükrét használom, egyre jobban sikerülnek a dolgaim.

  • Péter Ákos, 12 éves
  • ...angol órán hibátlanul meg tudtam csinálni egy tesztet

    A háromujj-technika segítségével angol órán hibátlanul meg tudtam csinálni egy tesztet.

  • Farkas Edina, 13 éves
  • ...másnap 5-ösre feleltem.

    Egyszer egy kedden 7-kor jöttem haza az iskolából, mert volt egy előadás a 9.-eseknek. Viszont már 8-ra el kellett menni vendégségbe, szóval fél órám volt csak a tanulásra. Másnap tudtam, hogy én fogok felelni, mert már mindenki más felelt. Elolvastam kétszer a történelemleckét a háromujj-technikával, és azt mondtam magamnak, hogy én ezt megtanultam és tudom kívülről, anélkül, hogy még egyszer átnéztem volna. Másnap 5-ösre feleltem.

  • Kristóf
  • ...mindezt az Agykontrollnak köszönhetem!

    2001. jan. 19-én megműtötték a térdem és az orvos azt mondta, hogy a műtéttől számítva 4 hétig nem tesizhetek, de én már 2 hét után a barátaimmal játszottam. Mindezt az Agykontrollnak köszönhetem!

  • Ádám
  • ...használtam még az ébredéskontrollt, az is bevált

    Elmetükre segítségével elértem, hogy a barátnőmmel kibéküljek. Nagyon jó érzés volt. Használtam még az ébredéskontrollt, az is bevált.

  • Lucky
  • ...pohárvíz segítségével választ kaptam a kérdésemre.

    1 hónapja voltam agykontrollon, azóta ritkábban fáj a fejem, s a tanult pohárvíz segítségével választ kaptam a kérdésemre.

  • Visóczki Anetta
  • ...nekem nagyon sokat segített!

    Amióta elvégeztem az agykontrolltanfolyamot, könnyebben tanulok. Be tudom állítani a belső órámat, így kipihenten ébredek. Régen akár 10-ig is tanultam, de most már 6 körül végzek. Minden leckét háromujj-technikával tanulom és így a biológiát kétszer elolvasom és már tudom is. Nekem nagyon sokat segített!

  • Lohonya Krisztina, 6. o.
  • ... tanfolyam után 20 perc elegendő volt a leghosszabb anyag megtanulására is

    Mielőtt elvégeztem az agykontrolltanfolyamot, volt, hogy másfél óráig tartott, amíg megtanultam egy történelem leckét. A tanfolyam után 20 perc elegendő volt a leghosszabb anyag megtanulására is. Sokkal jobban megjegyeztem. A tanfolyam után legkésőbb fél 9-kor lefeküdtem. Nem néztem tv-t, mert egyáltalán nem érdekelt. A biológia órám segítségével reggel 6-kor magamtól ébredtem. Sokkal jobb volt a közérzetem és a hangulatom.

  • Miskei Anikó, 15 éves
  • ... háromujj-technikával 5 perc alatt megtanultam az összeset

    Dolgozat előtt minimum 20 szót kellett megtanulnom, és háromujj-technikával 5 perc alatt megtanultam az összeset.

  • Horváth Timi
  • ... összetettem az ujjaimat, rögtön eszembe jutott 1-20-ig az összes fogas

    Ma reggel megpróbáltam felidézni magamnak a memóriafogast, nem nagy sikerrel. Már legalább 10 percig gondolkoztam, amikor beugrott a háromujj-technika. Ahogy összetettem az ujjaimat, rögtön eszembe jutott 1-20-ig az összes fogas. Nagyon jó érzés volt!

  • Pócsik Szilvia, 9.c
Látogatók száma: 1071959